„Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe”
/Márai Sándor/
Partnerek

Épületgépészet tervezés

 Nap-rendszer Tervező Iroda

 

„A Ház” teljes körű épületgépészeti tervezését irodánk készítette. Az alap, mintegy „kötelező gyakorlatként”, a mindenfajta épületben megtalálható hideg-, meleg víz és szennyvíz hálózat megtervezése után, már a fűtés-rendszer kiválasztásánál sok alternatívát átbeszéltünk a tulajdonosokkal. Hamar kiderült, hogy mindenképp valami modern, hosszú távon is gazdaságos, lehetőleg megújuló energiát is használó megoldás lesz a befutó. Ebben azonnal egyetértettünk Attilával, hiszen egy dombház szinte kéri az ilyen rendszereket. Még így is többféle lehetőség közül kellett választani, végül a gazdaságossági számítások (az egyszeri beruházási és a fenntartási költségek együtt) alapján egy levegős hőszivattyú által megtáplált padlófűtéses rendszer mellett döntöttünk, amit a jelenleg elérhető legkorszerűbb szabályzás egészít ki. Hogy az áramellátás oldalon is legyen valami „zöld” megoldás - napelemes, hálózatba visszatáplálós rendszer is kiépül, így a „Ház” szinte ingyen üzemeltethető.

Mindezeket a nappaliban megépülő kandalló egészíti ki, aminek a pihentető, hangulatos látványán túl fűtés rásegítő szerepe is lesz – a melegét légfűtéses módon, csőhálózat viszi el a távolabbi ill. az emeleti helységekbe.

A tervezéssel persze – mondhatnám a tőlünk megszokott módon – nem ér véget a kapcsolatunk Attiláékkal, végigkísérjük a terveink kivitelezését az építkezés végéig.

 

Kívánok sok szép, nyugodt, pihentető órát (persze ez nem ezen a nyáron lesz…) az új „Házban” Attiláéknak, magunknak sok-sok hasonló színvonalú, kihívást jelentő tervet és ilyen környezettudatos, az új műszaki megoldások iránt fogékony megbízókat!

 

 

 

                                                                                                          Bandy György

 

 

 

 

Cégünk 1998-ban alakult.

2001 óta foglalkozunk gépészeti, épületgépészeti tervezéssel.

2005-től kezdtünk megrendelőink igényeihez és a kor kihívásaihoz igazodva, megújuló energiahordózókon alapuló rendszerek tervezésébe.

Irodánk magánszemélyek, cégek, és közületek számára vállal teljes körű épületgépészeti tervezést.

Igény szerint besegítünk a felújítási, fűtéskorszerűsítési, egyéb pályázatok megírásába.

 

Nap-rendszer Épületgépészeti Tervező Iroda

www.nap-rendszer.hu

Telefon:  +36/26/375-481

Mobil:    +36/30/212-3420

E-mail: bandy@nap-rendszer.hu